2016. 12. 02.

Hogyan készítsünk házi zuhany zselét (DIY)? 🛀

Megtanultam az elmúlt években, hogy nem csak azok a típusú emberek érdeklődnek a házi kencék iránt, akik szeretik a természetes dolgokat és törekednek a vegyszermentes háztartás elérésére, hanem azok is, akiknek valamilyen probléma miatt kell egy-egy bolti kozmetikumot lecserélniük. A közös bennünk, hogy szeretnénk megtartani a jól megszokott ápoló, tisztító kozmetikumainkat csak vegyszermentes változatban.

Biztosan sokan ismeritek a Lush handmade termékeket. Néhány évvel ezelőtt ajándékba kaptam pár termékükből és nagyon megtetszettek, viszont az áruk bizony nagyon borsos. 
Így jött az ötlet, hogy saját magam megpróbálom elkészíteni őket.

Hát, azt kell mondjam, jobb lett, mint az EREDETI :-)

Tusoló zselé (shower jelly), ő volt az első próbálkozás.
Ez egy mókás termék és egy nagyszerű ötlet. Tulajdonképpen ez zselésített tusfürdő, ami a zselé miatt sokkal gazdaságosabban használható, mint folyékony változata. Nyáron a hűsítő hatása miatt, télen pedig az ünnepi illatuk miatt imádom. Könnyű elkészíteni, szuperül ápol és tisztít, ráadásul vegyi anyagok nélkül tudom elkészíteni, színpompásabb és lelket kényeztető illatkombinációkban.

HÁZI zuhany ZSELÉ 🛀

Szükséged lesz:

- 2 tasak zselatinra (2×10g)
- 3/4 csésze vízre
- 1/2 csésze bármilyen bio tusfürdőre 
(nyáron a Dr. Organic E-vitaminos tusfürdőből, télen az EcoZ sheavaj-kókuszvaj tusfürdőből készítettem. Kézmosáshoz pedig az EcoZ folyékony szappan vált be, mert az édesnarancs-vanília illata ünnepi hangulatot varázsol a fürdőszobába is :-) )
- 1 teáskanál himalája só
- szilikonos jégkockatartó vagy egy nagyobb sütőforma (méretükből fakadóan előbbi kézmosáshoz, utóbbi zuhanyzáshoz készített zseléhez jó)
- kevés alkoholra
👍 TIPP! Ha színes zselét szeretnél, ízlés szerint tehetsz bele színezőket is, pl. mica port
👍 TIPP! Illóolajokkal egyénre szabott zselét készíthetsz, a levendula
bőrnyugtató tulajdonságú, a teafa olaj a pattanásokra, gyulladásokra hat nyugtatólag, de válassz bármilyen, számodra kellemes illóolajat.
👍 TIPP! Kecsketejporral gazdag ápolást adhatsz zselédnek. Hidratál, visszazsírosít és fehérjéket tud megkötni a bőr felszínén, ami fontos az irritált, sérült bőrnek. Magas zsírtartalmát vedd figyelembe amikor zselét készítesz vele!

Elkészítés:

Forraljuk fel a vizet, majd ha felforrt, vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a  zselatint. Kevergessük addig, amíg teljesen feloldódik. 



Ezután adjuk hozzá a fél bögre tusfürdőt, a sót és a választott illóolajat és a színezéket is. Alaposan keverjük össze őket.



Vegyük a szilikon formánkat és lassan adagoljuk bele a zselatinos keveréket.



Lesz egy csomó buborék benne, de ez teljesen rendben van. Itt szükséged lesz egy kevés alkoholra, amit tölts bele egy spriccnis flakonba és fújd át vele a zselék tetejét.




Az alkohol megszünteti a buborékokat, így szép egybefüggő felületű zselékockákat kapsz.

A formát ezután tedd be a hűtőbe és hagyd megdermedni.



Ha megdermedtek a kockák, vedd ki őket és tedd egy zárható zacskóba úgy, hogy ne érjenek egymáshoz, mert összeragadhatnak. 

Hűvös, száraz helyen tárold őket!

Használd ugyanúgy, mint a szappant. A zselé jól habzik majd és megfelelően ápolja a bőrödet. Ha extra felfrissülésre vágysz, a zselét tedd hűtőbe és csak közvetlenül használat előtt vedd ki. A hideg felpezsdíti a vérkeringést, ezáltal kellemes felfrissülést fogsz érezni tőle. 💆
Kézmosáshoz a jégkocka méretű 👐

Tusoláshoz pedig a nagyobb méretű zselé kényelmesebb 🛀
Kiöntő formának a gyerekek homokozó szettjéből bármelyik nagyobb forma is jó. 









2016. 11. 21.

Aromaolajos fürdősó házilag (DIY ajándéknak sem utolsó)

Én a nagymamámtól hallottam, hogy régen, kemény-hideg telek idején, sós-lábfürdőkkel melegítették fel az átfagyott lábakat. Ez a hatásos népi gyógymód még sok idős emberben él ma is, de az idő elteltével a fiatalabb generáció is átvette, némi változtatással. Így alakult, hogy a sós lábfürdőt a  fürdő váltotta le és egyre több dologgal színesedett. Gazdagodott a só illóolajjal, illatokkal, színekkel, szárított szirmokkal. 
A látvány sem elhanyagolható szempont, igazi dísze lehet a fürdőszobának vagy kádunknak.

Gondolom már nem titok, fürdősót készítettem :-)





Hozzávalók:


🛀 himalaja só

🛀 illóolajok (levendula, bazsalikom, geránium, mandarinolaj)
🛀 természetes ételszínezékek 

Eszközök:


🛀 Kreatív boltban vásárolt kémcsövek 

🛀 pipetta (nekem a Gal D vitaminjának üvegéről maradt meg)
🛀 kimérő edény
🛀 tölcsér

Elkészítése:


A sót kimértem kémcsövenként és a mérő edénybe tettem. Csepegtettem rá 4-5 csepp illóolajat és ételszínezéket. A sót ezután jó alaposan átkevertem, hogy az illóolaj és a színezék is mindent szemet átjárjon, befogjon. Ha átvette a kellő színt, már töltöttem is bele a csövecskékbe. Mindegyik színt és illatot külön-külön kikevertem. Max. 20 perc volt az egész és a végeredmény magáért beszél :-)

Egy díszes szalaggal átkötve, egyéni címkével, fantázia névvel ellátva szép ajándék is lehet.

















Kézkrém a táskádba 👜👝🎒

Legyünk őszinték, egy repedezett, száraz kéz bemutatkozásnál sem túl szimpatikus. Na, ha meg velünk történik meg és nincs kéznél a mentőöv?! A női kezek még nagyobb reflektorfényt kapnak e tekintetben, ezért is érdemes a megfelelő ápolás, nem csak nyáron, hanem a hűvösebb időszakban is.



A saját készítésű kencék nagy előnye, hogy könnyedén saját ízlésünkre és igényeinkre alakíthatjuk őket. Vegyszermentesen készíthetőek, használatukkal elkerülhetők a felesleges csomagolások és nagyon rövid időn belül össze tudjuk őket állítani. Ma már az alapanyagok beszerzése sem jelent nagy ördöngösséget.

Lássuk hát mai házi kencénket, mely egy mélyen hidratáló, testhőmérsékleten olvadó szilárd kézkrém lesz, melyet könnyedén belecsempészhetsz a táskádba, így bárhol használhatod.

Mire lesz szükséged‼

👉 7 g méhviasz
👉 10 g kakaóvaj
👉 20 g shea vaj
👉 pár csepp makadámdió olaj
👉 2-3 csepp illóolaj (teafa, rozmaring, kamilla, citrom, narancs)
👉 jégkocka tartó vagy csokoládé kiöntőforma



Krém összeállítása

A méhviaszt, kakaóvajat, mandulaolajat vízgőz fölött összeolvasszuk. Mikor már elvegyültek egymásban akkor levesszük a vízgőzről és beletesszük a shea vajat is. Hagyjuk elolvadni benne, habverővel kicsit keverjük át a masszát. Ha nagyjából kihűlt, de még folyós állagú, adjuk hozzá az illóolajat is.  Ezután a masszát adagoljuk a jégkockatartóba vagy kiöntőformába és 2-3 órára tegyük hűtőszekrénybe. Ha letelt a hűtési idő, vedd ki őket a formából és tedd, száraz, hűvös helyre.
Kis fémdobozban táskádban bárhová magaddal viheted.




Forrás: http://www.smarticular.net/lotion-bars-feste-handcreme-selber-machen-natuerliche-hautpflege-fuer-unterwegs/ 


2016. 10. 19.

WC gél olcsón, házilag 🚽

Ugye milyen bosszantó, mikor pár nap használat után üres a wc gél tartója???

"A vízkő maradt, az illata két napig érződött és még drága is volt!" - mérgelődünk, aztán veszünk egy újat, mert vannak ennél kardinálisabb dolgok is egy háziasszony életében. 

DE...

...érdemes utánanézni a költségeinknek is, mert hatékonytalanságuk ellenére igen borsos áron jutunk hozzájuk.

Én a duó pack utántöltő csomaggal kezdtem, de gyorsan fogyott és elégedett sem voltam vele.
Aztán jött a Bref nagy kiszerelése (wc gél adagoló + 360 ml gél). Egy ideig ezt használtam, de idővel romlott a minősége, folyékonyabb lett a gél és a víz könnyűszerrel mosta ki a tartó rácsai közül (4-5 naponta töltöttem). Meguntam és bevallom, ekkor néztem meg először mit is írnak a flakon hátulján a termékről. 

Ledöbbentem! 

Sima frissítő gélként árusítják, mely higiénikus és finom az illata! Aztán olvastam tovább, hogy hosszú távú károsodást okoz a vízi élővilágban. Na, elég is volt!!! 
Úgy döntöttem, ha már egyre több tisztítószer öko-s lett itthon, akkor ez is megérett a váltásra! - Ahogy ezt kimondtam, már neki is láttam.




Mire lesz szükséged?

- wc gél tartó (nekem az a gél tartó vált be, ami két rekeszből áll és két színű géllel van megtöltve)
- 100 ml víz
- 25-30 ml folyékony szappan (nálam a Cleaneco folyékony szappanja)
- 5-6 teáskanálnyi citromsav (amit konyhai aprítógéppel apróbbra őrlök, hogy könnyebben olvadjon)
- 1 teáskanál kukoricakeményítő
- opcionálisan kis ételfesték
- ízlés szerint illatanyag (illóolaj vagy mosóparfüm)

Az összetevőkből kb. 4-5 töltésre való gél jön ki, úgyhogy egy kis flakonnal is készülj, amiben tudod tárolni a gélt. Tartóssága 3-4 hét/ 1 töltés




Lépésről-lépésre a WC gél elkészítése

Vegyünk egy edényt, öntsük bele a vizet , a porrá darált citromsavat és a kukoricakeményítőt. Ez utóbbit old fel hideg vízben és csak úgy add hozzá a keverékhez, máskülönben nem fog felolvadni! 

Kezdjük el felforralni az összetevőket, hogy a keményítő a meleg hatására elkezdje zselésíteni a vizünket. 

Közben kézi habverővel kavargassuk át. 

Addig melegítsük az összetevőket, hogy a víz folyékonysága csökkenjen és viszkózus gél állagot vegyen fel. 

Ha megvagyunk, vegyük le a tűzhelyről.

Ekkor lehet beleönteni az ételszínezéket (ami, nálam vérnarancs) és az illatanyagokat is (5 csepp teafa olaj, mert fertőtlenít, és 7-10 csepp tavaszi mező mosóparfüm, hogy jó illata legyen).

Kész is vagyunk! 

Ezt a gélt öntsük az adagoló egyik rekeszébe, a folyékony szappant pedig a másikba.
Bevallom, én mindkettő tartályt ezzel a géllel töltöm meg, úgy kevesebb a habzás, de nekem nem is hiányzik.

Az adagoló készen áll a használatra, lehet a wc csészébe helyezni.

Víztakarékosság

Kezdjük a víztakarékosság elvével, mely azt mondja, hogy a háztartásba belépő vizet minél többször használjuk fel, és ezt a szennyvízkeletkezés helyén oldhatjuk meg a leggazdaságosabban. - a Legjobb megoldás lenne, de sokan ezt 1. nem engedhetik meg maguknak 2. nehezen és magas költségekkel alakítható át a már meglévő rendszer 3. helyhiány miatt nem oldható meg 4. pl. egy komplett társasház szennyvíz rendszerének az átalakítása több oldalról is problémás (anyagi oldal, kivitelezés és persze ott van a lakók hozzáállása is). 



Nálunk például az önkormányzat is "ösztönöz", mivel használatba vételi engedélyt abban az esetben adnak ki (lejtősebb területen), ha megoldott a megfelelő vízelvezetés. Ez egyik esetben a csatornahálózatba való elvezetést jelenti (ha arra lejt a telek), a másik esetben, pedig ciszterna kiépítését. Nálunk, nem emiatt a szabályozás miatt, ciszterna lett kiépítve, mely a tetőfelületről összegyűjtött esővíz tározását szolgálja és a kert öntözését oldjuk meg vele. 

Biztosan hallottatok már arról is, hogy a szürke víz (mely a fürdés, mosás során keletkezik, enyhén szennyezett, szappanos, mosószeres víz, ld. fenti ábra) szétválasztásával megoldható lehetne a wc öblítése anélkül, hogy tiszta vizet használnánk erre a célra. Ezzel sok tiszta vizet spórolhatnánk meg.





És ott van a legegyszerűbben kivitelezhető törekvés, hogy a tiszta vizet próbáljuk minél kevesebb káros vegyianyagok nélkül a csatornahálózatba engedni.


Most ehhez adok tippet, hogy hogyan érd el ezt a WC-ben.







2016. 10. 18.

Tápláló kézkrém házilag

Hogy mik az elvárások?

...hidratálja a kezeket megfelelően
...jól szívódjon be
...ne tartalmazzon káros anyagokat
...könnyen elkészíthető legyen

OK!
Akkor lássuk!

Elkészítése kb. 15 perc.
Kezdjünk is bele!



Összetevők:

150 g kókuszolaj (kozmetikai)
100 g fehér vazelin
2 púpozott evőkanál kukoricakeményítő

Elkészítése:

Fogjunk egy tálat, tegyük bele a kókuszolajat, vazelint, shea vajat és a mandula olajat. Vízgőz felett olvasszuk össze a hozzávalókat. Ha felvették a homogén állapotot, akkor vegyük le a vízgőzről az edényt. Fogjunk egy kézi keverőt és a kukorica keményítőt dolgozzuk bele a masszába. Nem kell túl sokáig dolgozni vele, éppen vegyüljön el benne a keményítő. Ezután hagyjuk hűlni, időnként egy-egy keveréssel még dolgozzunk rajta. 
Ahogy eléri a masszánk a szobahőmérsékletet, adagoljuk kis tégelyekbe.


Eltarthatósága kb. 3 hónap szobahőmérsékleten. 

A receptet a végtelenségig lehet variálni. Például, tehetsz bele pár cseppet a kedvenc illóolajodból, a vazelin helyett használhatsz méhviaszt is, a kókuszolajat kiválthatod kakaóvajjal, ha kellemesebbnek érzed a kakaó illatát, vagy a mandula olajat helyettesítheted olíva olajjal. 
Tényleg csak a képzeleted szab határokat.

A krém állaga finom krémes, a hatása pedig 2-3 kenés után nagyon jól érzékelhető. Kezeid puhák és bársonyosak lesznek, nem repedeznek ki, körmeidnek ápolt, egészséges külsőt kölcsönöz.


 Forrás: http://www.nicestthings.com/

2016. 10. 13.

Sampon variációk saját kezűleg - Hajad imádni fogja!!!

Néha nem árt hajunknak is extra kényeztetést adni.
Az időjárás adta viszontagságok, a szintetikus anyagokból összeállított kozmetikumok és a hajformázási eszközök mind-mind károsítják, egészségtelenné teszik hajunkat.

Hogy néha életerőt leheljünk bele, figyelnünk kell annak rendszeres ápolására.
Ilyenkor nem elég a jól megszokott sampon és balzsam, hajpakolás is szükséges a megfelelő regeneráció elérése érdekében.

Levendulás sampon hajpakolás normál hajra

Összetevők:

1 tojás sárgája
2 ek világos sör
1 ek rum
pár csepp levendula illóolaj

Elkészítés:

Először a tojás sárgáját jól elkeverjük a sörben. Majd hozzáadjuk a rumot és az illóolajat is, majd az egész masszát ismételten jól átkeverjük.

Használat:

Nedvesítsd be a hajadat és a masszát jó alaposan masszírozd bele. A fejbőröd vérkeringését is stimulálod ezzel. Ne zavarjon, hogy nem a megszokott módon habzik, ez a pakolás nem tartalmaz mesterséges emulgeálószereket, mint bolti társai, így a habzás is elmarad. Ha alaposan bekented mindenhol, hagyd magadon 5-10 percig. Ezután langyos vízzel alaposan öblítsd ki.


Kamillás sampon hajpakolás normál hajra

Összetevők:

4 ek reszelt szappan (házi szappan)
fél liter kamilla tea

Elkészítés:

Készítsük el a fél liter kamilla teát. Még forró állapotában adjuk hozzá az apróra reszelt szappant és jó alaposan keverjük el benne. Addig kavarjuk, míg fel nem oldódik benne, aki kevésnek érzi az tehet bele még reszelt szappant. Általában a négy ek elég szokott lenni, de ez függ a szappantól is.

Használat:

Ugyanaz, mint a levendulás samponnál. Kövesd a szerint.

Ez a recept csalán és hárs teával is elkészíthető!


Mézes-citrom sampon normál hajra

Összetevők:

egy egész tojás
egy teáskanál méz
egy teáskanál olívaolaj
fél citrom leve

Elkészítés:

Először a tojást és a mézet keverd jól össze, ha elvegyültek, add hozzá az olívát is majd a citrom levét.

Használat:

Kövesd a levendulás samponnál.


Tojás sampon száraz hajra

Összetevők:

két egész tojás
ecet vagy citromlé vízzel

Használat:

A két tojást jól verd fel, kend a hajadra, hagyd pár percig hatni, ezután öblítsd át a citromos vízzel.


Aloe vera sampon zsíros hajra

Összetevők:

4 ek apróra reszelt szappan
200 ml víz
3 ek aloe vera gél
10 csepp levendulaolaj

Elkészítés:

Melegítsd fel a vizet, add hozzá a szappant és addig kevergesd míg fel nem olvad benne teljesen. Hagyd kicsit hűlni, majd add hozzá az aloe vera gélt és az illóolajat is. Keverd el a masszát alaposan és alkalmazhatod is.



Éjszakai krém saját kezűleg

(DIY natúrkozmetikum recept)

Éjszakai krém kókuszolajjal, mely megvédi a bőrt a környezeti stressztől, enyhíti az irritációkat és elősegíti a sejtek éjszakai regenerálódását.

Összetevők:

💞 
30 ml kókuszolaj (hidegen sajtolt, bio minőségű)
💞 
4 g kakaóvaj
💞
10 ml mandulaolaj
💞
20 g lanolin
💞
10 csepp választott illóolaj (100%, bevizsgált)



Elkészítése:

A kókuszdió olaját vízgőz felett egy tálban összemelegítjük a lanolinnal és a mandulaolajjal. Addig keverjük míg homogén állagot vesznek fel. Ezután levesszük a vízgőzről és hozzáadjuk a kakaóvajat is, összeolvadásig keverjük. Hagyjuk kicsit kihűlni a masszát, ekkor hozzácsepegtetjük az illóolajat és tégelybe adagoljuk.


 Éjszakai krém saját kézből :-)
Éjszakai krém saját kézből :-D

Alkalmazása:

A megtisztított bőrfelületre vékonyan és egyenletesen kend fel a krémet. 

2016. 09. 30.

Ezt NE csináld, ha szereted az ekcémát!!!

Emlékszem még az első alkalomra, mikor már a fél bőrömet lekaparva, elmentem az orvoshoz. Tüzetesen megnézett és azt mondta: magának ekcémaszerű bőrproblémája van

- Basszus ekcéma!!! És hogyan lehet megszüntetni???
- Kenegesse magát a szteroidos krémmel és majd szépen elmúlik.

Valóban csillapodott a viszketés és kis idő után alább is hagyott a dolog. Nagyon örültem neki.


Eltelt jó néhány hónap tünetmentesen, mikor jött egy stresszes időszak a munkahelyemen, az időjárás is téliesre fordult, fűtés, száraz levegő és ismét azt vettem észre, hogy viszketek. A fene egye meg, már megint kezdődik!
Ismét el az orvoshoz, kaptam krémet, meg egy másik szert is, amire azt mondta segít majd, hogy ne jöjjön elő újra a probléma, de használjam kúraszerűen mindkettőt. Ok, én minden utasítást betartottam, nehogy már ez így maradjon, mert falnak megyek a viszketéstől! Ismét jobb lett, de nem hagyott nyugodni a dolog. Elkezdtem utánajárni az ekcéma kezelésének.

Változtattam pár dolgon. Bolti mosószerek és tisztítószerek OFF, öko-sok ON. Natúr kozmetikumokra cseréltem a samponomat, tusfürdőmet, testápolómat. Ügyeltem, hogy ne száradjon ki a bőröm, mély hidratálókat használtam. Jó is volt, de egyszer egy nyaralás alkalmával, mikor kicsit hanyagabb módon kenegettem magam, csak megjelent a Frányaság.
Ekkor már nagyon pipa voltam. Mit tehetek még, amivel segíthetek magamon?!

A nagy VÁLTOZÁS!
Elkezdtem jegyzetelni a napjaimat, mikor milyen az időjárás (süt a nap, fúj a szél, esik…stb.), mit kentem magamra, milyen anyagú ruhát vettem fel, milyen típusú ételt ettem (tészta, hús, zöldségek, fűszeres, csípős…stb.), mennyi folyadékot ittam (erre van egy telefonos app is, nagyon jó :-D)  és idővel bejött a lelkiállapot faktor is. Ezt valamelyik német oldalon olvastam, hogy ezeket érdemes figyelni ekcéma esetén. Aztán egyszer ismét előjött „A DÖG”, bár ezúttal nem volt olyan drasztikus, mint előtte. Belesasoltam a naplómba és láttam, egyetlen egy dolog az, ami nincs helyén mostanában, mégpedig az, hogy kevés zöldséget, gyümölcsöt ettem, a multivitamin is elmaradozott, szóval ezt pótolnom kell és pihennem a hétvégén.
Tudatosan figyeltem arra, hogy szigorúan vitamindús ételeket fogyasszak. És képzeljétek! Segített! Két-három hét alatt elmúlt a pirosság és a viszketés is.

Következtetés!

A bőrt, mint külső védőköpenyünket, nem csak a külső, hanem a belső tényezők is erősen befolyásolják, hisz, gondoljunk csak bele, két oldala van. A belső oldal, ahonnan táplálva van erekkel, a külső pedig már valóban védőköpeny funkciót lát el (beleértve az izzadást is --> védelem a túlmelegedés ellen). Az ereken keresztül a vérünk és a benne lévő oxigén, ásványi anyagok, hormonok a szervezetünk minden kis szegletébe eljutnak, így a bőr sejtjeibe és szöveteibe is. Éppen ezért, nem elég a külcsínes dolgok megváltoztatása (de ez is fontos), a szervezetünket belülről is meg kell támogatni ahhoz, hogy a két oldal, a kint és a bent közötti réteg erős, védekezésre alkalmas legyen. 








2016. 08. 30.

Higiénia a gyermekbirodalomban

A gyerekszoba kialakításánál a legfontosabb, hogy minden a kicsik biztonságát és fejlődését szolgálja. A lekerekített bútorélek és a vidám színek mellett azonban arra is kell figyelnünk, hogy mivel takarítunk. A kicsik csúszás-mászás közben találkoznak a vegyszermaradványokkal, melyek környezetükben jelen vannak, és játék közben óhatatlanul szájukba veszik kezüket, ezáltal bejut a szervezetükbe is. A pumpás adagolófejjel a levegőbe jutó vegyszereket mindannyian belélegezzük. Ahol gyerekek vannak, különösen fontos a lakás tisztasága, a higiénia, ám nem mindegy mivel végezzük a takarítást.

Olyan tisztítószerek használata ajánlott, melyek nem tartalmaznak irritatív és allergén anyagokat, természetes összetevőkből állnak és mellette biztonságos tisztaságot eredményeznek.




A bababirodalomban rengeteg játék foglal helyet, melyeket időnként nem árt megtisztítani, a lakás egészében a padló, az etetőszék, a bútorok, a távirányító :-D mind-mind potenciális veszélyforrások bacik szempontjából.

Játékok, melyek díszelegnek a kiskezekről rákerült maszatoktól. Ezek eltüntetése is fontos, de ennél is nagyobb kihívás a megfelelő fertőtlenítés elérése ártó szerek nélkül.

Viszont ez nem lehetetlen!!! 

Törölgetés, játékok tisztítása, potenciális felületek fertőtlenítése

A gyerekszoba bútoraira és a nedves ruhával törölgethető játékokra használj EcoNut mosogatószert. Növényi glicerint és 20%-os mosódió kivonatot tartalmaz, melyet egyszerű főzéssel nyernek ki a mosódióból. Az összetevők természetes eredete miatt, a mosogatószer tökéletesen alkalmas gyümölcsmosásra is és szenzitív bőrűek is bátran használhatják. Kiváló zsíroldó hatása segít feloldani a maszatokat. A levendula illatú mosogatószer SLS és SLES mentes, így aki törekszik ezeket az összetevőket kerülni, annak kiváló megoldást jelenthet.

Víz, szivacs vagy törlőrongy, pár csepp mosogatószer és a gyermekjátékok szépen áttörölhetőek vele.

Aki extra fertőtlenítő hatásra vágyik az cseppentsen néhány csepp teafa olajat is a vízbe. A teafaolaj nem csak szagtalanít, jó levegőfertőtlenítő és kitűnő antibakteriális (baktériumölő) és antiszeptikus (fertőzés gátló) hatású. Ezért érdemes vele otthonod sűrűbben használt berendezéseit is áttörölnöd, mint pl. a kilincseket, vágódeszkát, konyhai pultot, etetőszéket ...stb.






Jótékony hatását otthonod több területén is alkalmazhatod, jóval erősebben fertőtlenít, mint a szokványos tisztítószerek, ugyanakkor környezetbarát, nem is beszélve arról, hogy ha illóolajat használsz, illata átjárja az egész otthonod.

Felmosás

A mosogatószer + teafaolaj kombót használd felmosásra is!

Az apró kezek lábak, négykézláb naponta többször végigtapicskolnak a lakáson, így a padló tisztán tartása éppoly fontos, mint bármely más gyermekholmié. Erre is ügyeljünk, sok bacilus a padlóról kerül a szervezetbe.


az elérhető helyen felejtett laptopok mindig kockázatosak ;-)




2016. 08. 12.

ÖKOsan is OKosan

Azt gondoltam, manapság már olyan sokan ismeritek az öko tisztítás csínyját bínyját, hogy ezekről már nem kell szót ejteni. Aztán az elmúlt hetekben egyre többször futottam bele ilyen témákba és rájöttem, hogy sokan hallottak már róla, ki is próbáltatok egy-egy praktikát, de nem tudjátok a szerek kombinációját. Így most úgy döntöttem egy könnyed öko háztartási segítség következik, környezetbarát tisztítókból összerakva.



Friss illatú, profi vízkő- és rozsdaoldó, igazán kiadós és öko megoldása a konyhai és fürdőszobai szaniterek, csempék tisztításának. 

Makacs vízkőre szórj egy kiskanálnyi citromsavat és hagyd állni akár fél napot is, de egyébként szórófejes flakonban, vízzel 1:7 arányban hígítva, bőven kifejti hatását. Messze túlteljesít sok bolti tisztítószeren és ha ár érték arányát nézzük, akkor mindenkit kenterbe ver.  

Nálam két szórófejes tisztító van. 

- Az egyik egy natúr citromsav-víz kombó, ezt használom a csapokhoz, csempés felületekhez. 
- A másik citromsav, víz és teafaillóolaj keverékéből áll, mivel ez illatos is és nagyon jó fertőtlenítő a teafaolajtól, ezt használom a wc-k, kád, mosdókagyló, mosogatómedence tisztításához. 

Hatékony és nagyon kiadós tisztítószer. Fél kg kiszerelés több, mint 1 évre kiszolgálta a háztartásunkat. Konyhai és fürdőszobai tisztításon túl használtuk mindenhol, ahol csak rozsda vagy vízkő bukkant fel. 

FONTOS!!!
Ne használj igazi citromot, ha hosszú távra készíted a tisztítószeredet:
1. sárga színű lesz tőle a szer
2. szavatossága bizonytalan
3. kicsit ragadni fog tőle a felület

citromsavas tisztítószer 


Ez egy környezetkímélő só, szokták fehérítőnek is nevezni, mely hagyományos és mosódióval történő mosáshoz egyaránt hasznos.

Használata ennek sem ördöngösség, és a "fehérítő" elnevezés ellenére, színes ruhákhoz is használható, mert fehérítő ereje abban rejlik, hogy a vízkő- és mosószer maradványokat is leszedi a sokszor mosott textilekről. 

Közvetlenül makacs foltra kiskanálnyi vízzel pépesített sót tegyél és hagyd fél órát hatni.

(Nem fakítja a textilt, de a manapság kapható "made in kitudjahol" textilek nem ismert színezőket, a hosszú szállítás és állás miatt pedig gombaölőket (jó büdösek!!!) is tartalmazhatnak, melyek "érzékenysége" nem feltétlenül egyezik meg a hagyományos textilfestékekével, így ezeknél színpróba ajánlott!)

Mosógépben alkalmazva a ruhák közé szórj 1-2 evőkanálnyi sót és legalább 50 fokos programot válassz! 

Áztatáshoz kb. 10 liter vízhez tegyél 2 csapott evőkanál oxi sót és pár óráig hagyd ázni az elszürkült, besárgult ruhaneműket, textileket, majd mosd át a szokásos módon.



A mosódióról most nem ejtek szót, ha szívesen olvasnátok róla, akkor kattintsatok az alábbi linkre:
KÖRNYEZETBARÁT MOSÁS BEMUTATÁSA

Helyette viszont bemutatok nektek egy kiváló mosószert, mely nem csak környezetbarát, de kiválóan tisztít, fehér és színes textileket is és nem mellékesen lebomló összetevőkből készült.

Tádááám!

ECONUT MOSÓGÉL 

HATÉKONY ÖKO MOSÓGÉL - A FEHÉREID IS SZERETNI FOGJÁK


 3 liternyi koncentrált, mosódió alapú mosógél, 75 mosást simán fedez, sőt!
💞 Valódi FRANCIA levendula illóolajjal, ami nem allergizál
💞 30° foktól hatékonyan, SELYEMhez és GYAPJÚhoz is használható
💞 Puha tapintású ruhák, ragyogó friss színek

Ez egy mosódió alapú (30%) citromsavval és levendula illóolajjal gazdagított, SLS és SLES mentes, kiváló tisztítóerővel rendelkező mosószer.

Kezdő öko-soknak a legjobb választás, mivel használata megegyezik bármely konvencionális mosószerével.

Hatását citromsav és anionos felületaktív anyagok erősítik, így nem csak színes, de fehér ruhákhoz is kiválóan alkalmazható.

Szenzitív tulajdonsága miatt, érzékeny bőrűek is használhatják.
Babaruhák mosásához is alkalmazható, ekkor viszont ajánlott pár csepp teafa olajat is az öblítő rekeszbe tenni, ezzel még inkább fokozható a fertőtlenítő hatás.

EcoNut Mosógél 3L

2016. 07. 07.

CUKORGYANTA saját kezűleg

Gondolom mindenki átélte már párszor a szőrtelenítés "örömét" otthon vagy egy szakember keze alatt egy kozmetikai szalonban, de arra kíváncsi lennék, hogy hányan bátorkodtatok már magatok elkészíteni otthon, saját kezűleg a gyantátokat? Nem, nem varázslat, - előkészítéssel és összeállítással együtt is kb. 15 perc az egész. Hogy miről is beszélek? Hát az otthon, könnyedén elkészíthető cukorgyantáról!



Használat szempontjából nincs probléma a boltokban kapható gyantapatronokkal, ám összetevőit tekintve ezekbe is egyre több mellékanyagot tesznek a gyártók, színezéket, parfümöt és egyéb irritációt okozó anyagokat, így jobb mielőbb váltani, míg nem lesz bőrünk tele szőrtüszőgyulladásokkal és egyéb irritációkkal.

A cukorgyantát ebből kifolyólag ismertük meg. Az otthon, kényelmesen és könnyen elkészíthető gyanták sorából a cukorgyanta a legegyszerűbb hozzávalókból és a leggyorsabban  állítható össze.

Egyik nagy előnye, hogy 3 olyan összetevőből készül, melyek nagy valószínűséggel a TE konyhádban is megtalálhatóak. Másik nagy előnye, hogy nem ragad hozzá a bőrödhöz, csupán a szőrszálak tapadnak a masszába, így nem okoz hámsérülést a kozmetikai gyantákkal ellentétben.

Lássuk a szupertitkos hozzávalókat:

- 1 csészényi fehér cukor
- kb. egy fél citrom leve 
- negyed csészényi víz

Elkészítése:

Öntsd a cukrot egy lábasba, add hozzá a vizet és a citrom levét is. Kezd el melegíteni a hozzávalókat, de csak óvatosan, maximum közepes fokozaton. Rövid időn belül a cukor elkezd olvadni, majd összevegyül a többi hozzávalóval. A massza színe is elkezd megváltozni. Akkor lesz megfelelő az állag, ha a massza felvesz egy erős aranysárga színt (ld. alul a képen).

Ami nagyon FONTOS! semmiképpen ne menjen át barnába!!!



Ha elérted a megfelelő aranyló sárgás színt, akkor nincs más teendőd csak a kiválasztott, megtisztított, MIKRÓBAN KÖNNYEN MELEGÍTHETŐ edénybe tölteni a masszát. Vigyázz, mert ilyenkor még nagyon-nagyon meleg a gyanta!!!

Ha azonnal használni szeretnéd, akkor hagyd hűlni még, nehogy megégesd vele magad! Ha későbbre szánod, akkor használat előtt tedd 30 másodpercre a mikróba, hogy felolvadjon. Egy spatula segítségével utána már könnyen kikanalazhatod a tégelyből a masszádat. Gyantalehúzó csíkkal kényelmesen lehúzható, a maradék masszát pedig szappanos vízzel mosd le. 



SZŐRTELENÍTÉS UTÁNI BŐRNYUGTATÓ OLAJ készítése

A valós okát megtalálni annak, hogy mitől jönnek elő a szőrtüsző gyulladások, az utálatos piros pöttyök, óriási kihívás és hosszú idő is lehet! 

A fertőtlenítés hiánya (előtte, utána), a kitágult pórusok, a hámréteg sérülése vagy a nem jól megválasztott szőrtelenítési módszer, esetleg a rossz minőségű gyanták vagy pusztán egyéni érzékenység miatt keletkeznek-e, ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Egy biztos, sokaknál jelent gondot a gyulladás mentes állapot elérése, ezért is kell vele foglalkozni, csökkenteni a tüneteket addig, míg meg nem találjuk a számunkra legmegfelelőbb szőrtelenítési technikát és alkalmazott anyagokat.



Rengeteg módszer ismert a témában, vannak bolti kencék, macerás technikák és költséges kezelések is, de mi nem ezt a vonalat erősítjük, így hát itt egy egyszerű olajkeverék, mely hatásos lehet a gyantázás utáni gyulladások elkerülésénél.


Ez egy egyszerű, házilag, saját kezűleg is kikeverhető olajkeverék.

Hozzávalók:


- 4-5 csepp teafaolaj (fertőtlenítés)

- 4-5 csepp levendula illóolaj (gyulladás csökkentés)

Az alapanyagokat keverd össze és gyantázás után kend be vele a kezelt felületet.

FONTOS! a bőrirritáció elkerülése, így először mindenképp csinálj bőrtesztet a csuklódon vagy a könyökhajlatban!!!

Az olaj összeállítása könnyű, de arra figyelj, hogy mindig megbízható, ellenőrzött, jó minőségű olajokat használj! Az arányokat ízlésed és igényedhez alakítva megváltoztathatod! Próbáld ki először ezt a receptet és csak utána variálj az olajok mennyiségén! Segítségként a hozzávalóknál az olajok után zárójelben feltüntettem az indikációjukat is, így amelyikre intenzívebben szeretnél hatni, az arra javasolt olajból adagolj többet a keverékbe.

Arról se feledkezz meg, hogy két gyantázás között, hetente egy alkalommal érdemes átradíroznod bőrödet. Ez nem csak azért fontos, hogy a felső hámréteget eltávolítsuk, hanem azért is, hogy bőrünk könnyebben lélegezzen és fel tudja venni a tápláló ásványi anyagokat. Az otthon, könnyedén elkészíthető lábpeeling receptet ITT találod.

2016. 06. 30.

Levendula felhasználási ötletek

Levendula - engedd be az otthonodba



A levendula felhasználási tárháza végtelen sok ötlettel szolgál. Illóolaját illatgyertyákban, aromalámpákban és szaunákban előszeretettel alkalmazzák. Szárított részeit, illatpárnákba, szappanokba, kencékbe keverve, virágát pedig már a gasztronómia is egyre többször és egyre kreatívabb módon használja fel. Nem csak dekor elemként találkozhatunk vele a tányéron, hanem már különlegesebb ízkombinációkban szereplőként is megjelenik.

Én legtöbbször illatpárnát készítek belőle DIY, melyeket a ház különböző pontjain eldugdosok, olykor szezonális hangulatelemnek álcázva.


Szakácskönyvek mellett :-)

Évek óta alkalmazom az "álmot hozó tasakot" is olyan családtagoknál, akik rossz, éber alvásra, kialvatlanságra, regenerálódás hiányára panaszkodnak. Ez dekoncentráltsághoz, enerváltsághoz vezethet, de hosszú távon betegségek katalizátora is lehet. Így jött az ötlet, hogy valami természetes módszerrel, ha már ilyen szép gazdag a herba felhozatalunk, illene megtámogatni a nyugtatóbb alvást is. 

Becsípődött ez a gondolat és elkezdtem mélyen beleásni magam a fitoterápiába.

Citromfüvet és levendulát ajánlottak leginkább, ez utóbbi fő indikációja az álmatlanság és a nyugtalanság, ráadásul akkor még az erkélyünkön is megtalálható volt, csak be kellett gyűjteni időben a virágokat, így hát mellette döntöttem. De jól tettem, mert azóta a felhasználási paletta csak szélesebb lett. Szájon át vagy belélegezve tiszta illóolaja a szorongásos kórképek, alvászavarok biztonságos szerének tekinthető. Nagy előnye, hogy használatának nem ismertek ellenjavallatai és mellékhatásai. Ettől függetlenül terhes nőknél alkalmazásáról orvos megkérdezése ajánlott!


A fortély egyszerű: Veszek egy kb 10×10 cm vászontasakot és megtöltöm szárított, illatos levendulavirágokkal, melyet utána a kispárnába vagy az éjjeliszekrényre helyezek. Illóolajos változatnál veszek 2 db vattakorongot, az egyikre csepegtetek kb. 5 csepp levendula illóolajat (100%-os, teljesen tiszta, bevizsgált minőségűt), egymásra fordítom a korongokat és ezeket teszem bele a kis vászontasakba, mely majd belekerül a kispárna töltelékébe vagy huzatába (ez lapos lesz a korongok miatt, így nem lesz dudorérzés a párnán fekve :-)



Nyugtató levendula párnácska lett a teraszon lévő levendulavirágokból
Hihetetlenül hatásos és gyerekeknél is alkalmazható kisebb mennyiséggel.
Látványos és kreatív párnácskákat, zsákocskákat, díszeket is egyszerűen el lehet készíteni. 
Nyugtató hatása miatt, pihentetőbb, nyugodtabb lesz az alvás és önmagában az illata miatt is érdemes becsempésznünk természetes illatosítóként a lakásba.

Sőt, menjünk tovább! 

Feszült a gyerek az iskolában vagy nyugtalan a lecke fölött? - levendula párnácska az íróasztalra és persze kellő folyadék a pocakba. Iskolába is készítsünk egy kicsi zsákot, a táskába, tolltartóba helyezve egy zsákocska megtámogatja a gyerek nyugodt tanulását. A szekrénybe is mehet egy párnácska, nem csak molyűzésre, de szagtalanításra is kiválóan alkalmas. Mi egy komolyabb fogorvosi beavatkozás előtt is szippantgattuk az illóolajos párnácskát, nagyon jól esett abban a feszültséggel teli pár percben. 

Strapás nap után egy lazító aromafürdőt is készíthetünk. Nyugtató fürdő készítéséhez 20 liter vízhez 20-100 g szárított levendulával számoljunk.

Pár ötlet:


ablak kitámasztónak készült (rizs a súly miatt, levendula a szúnyogok ellen)

rizs és levendula párnácska az éjjeliszekrényre

gyerekszobába, szekrénybe, autóba...

...a ruhák közé


Válasszunk egy szép mintás anyagot, rajzoljunk rá egy szabályos kört, cakkos ollóval vágjuk körbe, közepébe helyezzünk szárított levendulavirágokat, széleit fogjuk össze és egy csinos kis masnival kössük át - home dekorációnak és ajándéknak is készíthetjük! 




ez már a komolyabb szekció, csipkéből készült vintage dekoráció

 Merjetek nekivágni, mert nem csak mutatós dekorációkat lehet levendulából készíteni, hanem mindenféle gyógyszer és egyéb szerek nélkül érhető el általa a nyugodtság, feszültségmentesség. 


idén belőlük készül dekoráció a XII. Tihanyi Levendula Fesztiválról